Álruhás országjárás keretei között látogattunk el a nagyrédei Hűtőházba, ahol Sneider Tamás országgyűlési alelnök is a megfelelő munkaruházatban beöltözve felvette a munkát a többi ott dolgozóval. Én mint fotós voltam jelen aki dokumentálta az egészet.
Nagyon korai kelés volt ez számomra, emlékeim szerint pedig mindenki aludt még a vonaton mikor én elindultam de az úti célom közeledtével, ahogy a nap is egyre jobban jött fel és kezdett erősebben sütni, úgy mindenki kezdett frissebb lenni. Tamás hatvani kampányfőnöke fogadott engem a vasútállomáson és onnan vele is folytattam tovább az utazásom. A műszak megkezdése előtt, időben és pontosan érkeztünk mi is és Tamás is a helyszínre, ahol már vártak ránk az ottani vezetők. A kedves fogadtatás mellett elmondtak mindent amit tudnunk kell és tájékoztattak minket mindenről. Aláírtuk a szükséges papírokat majd megkaptuk a munkaruházatunkat. Na igen. És itt kezdődtek nálam a bajok, hiszen még a civil életemben is nehezen találni rám megfelelő méretet. Szóval az én xs-es méretemre kaptam aránylag kicsit nagyobbacska köpenyt és mellé ha jól emlékszem egy 3xl-es kabátot. Biztos vagyok benne hogy viccesen nézhettem ki, de ha csak ez volt hát nem volt mit tenni, jöjjön aminek jönnie kell. Megkaptuk a sapkákat, mellé maszkot a szánk elé, szóval indulhatott a buli.
Belépve a gyárba igen csak hideg volt, hiszen a nevében is benne van, Hűtőház. A 3xl-es kabátom már nem is tűnt olyan nagynak, inkább még valahol örültem is, hogy van ami kellőképp melegen tartson. A gépek annyira hangosan kattogtak, hogy a halk beszédet nem igazán lehetett megérteni. A dolgozók szívélyesen fogadtak minket, volt, aki rögtön meg is mutatott minden munkafolyamatot. Mivel gyümölcsöket csomagoltak, ezért azt mutatták meg, hogyan kerül csomagolásra, amit mi a boltokban fagyasztott árucikként veszünk meg. Nos, ezt mi akkor elejétől a végéig meg is tanultuk. A gyors körtúránknak a műszak eleje vetett véget. Hiszen indult a műszak. Tamást beállították a gyártósori szalag mellé ahol egy aranyos idősebb hölgy megmutatta neki, mit és hogyan kell csinálnia. Míg ő csomagolt addig én próbáltam őt fotózni, ami néha kicsit nehézkes volt, mivel a a gyártószalag a fal mellett helyezkedett el és a fal és közte nem sok férőhelyem volt. Kihívás egy fotós élete, ez sem lehetett másképp. De ugye egy fotós megold mindent, tehát én is azt tettem a legjobb tudásomnak megfelelően. Elég fárasztó hosszú nap elé néztünk, de szerintem mind a ketten megálltuk a helyünket.
És egy kis kitérő. Tamás egy mondata ami megragadt bennem akkor, hiszen az emberek nagy része a politikusokkal szemben negatív véleménnyel van, sokszor azt gondolom jogosan, hogy ha az itt dolgozók végig viszik a műszakot, akkor ő is. Nem ment ki plusz szünetekre, ha ki is ment, mert azért 12 órás műszak alatt csak ki megy az ember 5 percre, nem tartotta tovább a szüneteket mint bárki más az ott dolgozók közül, nem kért kivételes bánásmódot és sorolhatnám. Ami talán az egyik legfontosabb még mind ezek mellett, hogy miatta nem állt egy percet sem a termelés, mert hogy a gyárakban teljesítményre dolgoznak, tehát meg van szabva, adott napon mennyi az a darabszám amit el kell készíteniük. Ha a teljesítmény nincs meg, akkor az különböző szankciókat vonhat maga után. Ez esetben a teljesítmény megvolt. Tamás inkább engem kért meg az utolsó 1-2 órában, hogy hagyjam abba a fotózást, inkább menjek nézzek szét Nagyrédén. Gáláns gesztusnak tartom a figyelmességét, hiszen valószínűleg nem szerette volna ha megfagyok. úgy hogy míg ő ténylegesen tisztességgel végig vitte azt a műszakot, én már kint vártam meg egy sokkal melegebb környezetben.
Összességében, egy nagyon fárasztó nap volt, de mindenképpen nagyon tanulságos, és izgalmakkal teli. Tiszteletem az ott dolgozóké, hiszen nem könnyű munka az övéké.
Legutóbbi hozzászólások